EZ NEM MESE - VIDÉKEN AZ ÉLET…4.

Akit mindenki ismer

Nagy dilemmában van az egyik barátnőm. Ő amolyan nagyvárosi: minden arc új neki még itthon is, ahol tősgyökeres. Egész egyszerűen csapnivalóan rossz az arcmemóriája. A dilemma pedig abból adódik, hogy beíratta óvodába a kislányát és nem képes megjegyezni a szülők arcát. Egy idő után egyébként belejön, ha valakivel, valakikkel gyakrabban találkozik, de kezdetben mindig kilátástalannak tűnik a helyzet. Szóval az óvodában közeledik az első szülői értekezlet és azon tanakodik, hogy felálljon-e bejelenteni ezen „fogyatékosságát”, vagy vállalja fel, hogy hónapokig ő lesz a többiek szemében az antiszociális, nagyképű anyuka, aki arra sem méltatja a többi szülőt, hogy az utcán köszönjön. Elképzelem a szitut, ahogy a tisztálkodási felszerelésről és a csoportpénzről szóló napirend után az egyebekben, szokatlan módon ilyen bejelentést tesz: „Előre is bocsánat kedves szülőtársak, de nem biztos, hogy holnap, ha szembe találkozunk a sarkon, én köszönni fogok. Nem azért nem teszem, mert derogál, egész egyszerűen nem ismerlek meg még titeket az óvoda épületén kívül.”

De akit ő is ismer, az Mutu. Mutu olyan, mint Szalacsi, csak nem ismeri még az egész ország. Annál többen itt, a városban. Sőt. Ő az, akit mindenki ismer, ám senkinek sem az ismerőse.

És ő az, akire néhány helyi közszereplő is féltékeny lehet (akár), hiszen velük ellentétben a világ egyik legnagyobb keresőprogramja, a Google jópár találatot ad ki a „Mutu Sátoraljaújhely” kifejezésre. J

Mutu  - szó szerint – borzasztóan közvetlen, ha pénzt kunyerál.  Már pedig szinte mindenkitől pénzt kunyerál, amíg össze nem jön egy deci borra való. Ha azt megitta, tovább kunyerál a második deci áráért. Aki olyan szerencsés, hogy akkor metszi Mutu útvonalát, amikor ő éppen a borát issza, megúszta a kellemetlen szituációt, ami a vele való találkozást illeti. Nem volt ilyen szerencsés a város alpolgármestere egy szép nyári napon. Kihasználva kevés szabadidejét, feleségével és két kisgyermekével fagylaltozott az egyik kerthelyiség teraszán, amikor a muskátlikat két koszos kéz odébb tolta, és virágoktól - mint túlméretezett koszorútól - övezve megjelent egy borostás, borzos fej, és borgőzös lehelettel Mutu haverian odasúgta: „Nincs egy százasod?” Szóval ilyen Mutu. De Mutu bármire rávehető, ha kész vagy 20 forinttal hozzájárulni a napi feleshez: táncol, énekel, szórakoztatja a szánalmas helyzetéből gúnyt űző fiatalokat. A minap egy tiszta póló volt rajta BEER DELIVERY GUY - sörszállító fiú - felirattal. Gondolom egy kedves heccelője ajándéka ez is. Hogy igazságos legyek, néha ad magára. Meg szokott borotválkozni. A belvárosban van egy üzlet, ami tükörlapon hirdeti magát. Ezt használja Mutu borotválkozásra. Nem hiszem, hogy studytour-on kapta ezt a tanácsot a budapesti hajléktalanoktól. Egész egyszerűen leleményes. És a városiak sem tudnak elmenni mellette olyan közömbös arckifejezéssel, mint a fővárosiak Mutu sorstársai mellett, akik az utcán kénytelenek tisztálkodni. Ezért aki elmegy mellette, általában megmosolyogja.

Mutu nem hajléktalan, bár ezt nehéz elhinni, mert reggeltől estig az utcán él. Ott eszik, alszik, iszik, tisztálkodik…Hozzá tartozik már a város mindennapjaihoz. Itt nem egy arc a tömegben…Bár lenne az.