Perilla Károlyfalván

Sok-sok Perilla repült felém a károlyfalvai óvódában, amikor Kevével a vakáció előtti héten beléptünk az ajtón. A gyerekek készítették a tündér-bábot Marika óvónéni segítségével.

Mikor mindenki elkészült a bábbal, akkor Marika néni elővette a zöld, barna és kék anyagokat a szekrényből, és az egyik asztalra varázsolta a Zemplént. Volt ott mező, hegy, meg patak (Dörzsik)....

És a Perillák együtt énekeltek, táncoltak, repdestek a Zempléni táj felett.



Csudajó "Perilla-találkozó" volt, nekem elhihetitek!!!!! :D

Az Olvasótól

Köszönöm szépen mindenkinek, aki visszajelzett a mesével kapcsolatban! Nagyon boldoggá tesz valamennyi!
A minap Jászter Bettitől kaptam egy levelet. Megkértem, hogy hadd tehessem közzé itt a blogon. Egyszer Debrecenben Szabó Magdával készítettem interjút. Életem egyik legszebb, legemlékezetesebb élménye volt. Magával ragadó egyéniség - ezt gondolom az irodalomkedvelőknek nem kell bizonygatnom - és nagyon őszinte ember volt. Amikor a beszélgetésnek vége lett és az operatőrrel készülődtünk vissza a stúdióba, Magda néni megfogta a kezemet és azt mondta: "Sose add fel lánykám, ez a szakma neked való." Még ma is könnybe lábad a szemem, ha visszaemlékszem erre. Ezt a kedves gesztust juttatta eszembe Betti levele, és ezért nagyon hálás vagyok.


Kedves Ági!

Amíg Sebivel a kórházban voltunk, a te mesédet olvastam neki. Tulajdonképpen ő volt a mérőműszer, amelynek a mutatói a végén kiugrottak a helyükről.
Még ő kezdte itthon az olvasást és a csodarabbis résznél tartott. A kórházban én folytattam-tudod hogy van, anyával mindig jobb a mese, mert utánozza a szereplők hangját. Nem engedte abbahagyni, csak annyira, amíg ittam néhány korty vizet, hogy a kiszáradt torkomat megenyhítsem. A végén, már térdepelt az ágyban, úgy drukkolt. Itta a szavakat, amelyek elhagyták a számat. Nekem is ugyanilyen élmény volt, talán még jobb, mint amikor otthon, magamban olvastam. A végén mindkettőnkön jóleső borzongás futott végig.
Köszönjük neked ezt az élményt!
Biztosan százan is elmondták már, hogy mennyire érdekes és szép a meséd, de szerintem több annál.
Nagyon jól esik a szöveg sodrása, nem erőltetett, nem modoros. A mondatok egyszerűek és mentesek minden felesleges cafrangtól. A férjem külön értékelte a kis megoldó kulcsokat, azt mondta, hogy olyan, mint a Nemzet Aranya című film feladványai.  Valóban kalandos, egy percre sem engedi a figyelmet lankadni, de nem érzem közben a kényszert, hogy figyelnem kell, hanem egyre gyorsabban olvasom, hogy végre eljussak a megoldásig.
 A legjobban mégis az tetszik benne, hogy a mi szép legendáinkat vagy valós történelmi és irodalmi eseményeinket nem erővel gyúrod a cselekménybe, hanem úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Mintha a mese kedvéért történne minden. És ez az, amit kevesen tudnak azok közül, akik meseírásra adják a fejüket. A te könyveden érezni, hogy szeretetből született és nem azért, hogy lásd a nevedet a borítón.
Az én "szakértőimet" már megnyerted. Szerintem, mostantól más városok polgármesterei is jelenkezni fognak: írnád meg az ő meséjüket is.
Egyszer Jókai Annával, kedvenc írómmal készítettem interjút, és ő azt mondta, hogy akkor mondhatja el egy író magáról, hogy jó könyvet írt, ha az olvasó azt mondja a végén.
- Jaj, de szép gondolatok! Pontosan így érzem én is, csak én nem tudom ilyen szépen megfogalmazni!
Én is ezt gondolom a mesédről.
Emlékszel? Azt kérdeztem, hogy lesz-e folytatás?
Erre pedig egy másik író adja meg a választ.
" Ha igazán író az író és Isten gondolata feszíti belülről: a gondolat könyvvé lesz előbb-utóbb." / Wass Albert/
Puszi: a népes Hornyák család, akik mind elolvasták a mesét és hisznek a csodákban.

Boszorkányok pedig vannak....

Ezzel a címmel írtam egy blogbejegyzést a bemutató előtti héten. Nem került fel a netre, mert a férjem szerint annak második részében - amit most sem közlök - valaki magára ismerhetett volna, és annak nem lett volna jó vége. Most azonban megtaláltam, és közzé teszem az akkor íródott bejegyzés első felét. Mert az átok még mindig tart: a notebookom még mindig szervízben, a barátnőm hiányzik -  egy hónap után sem unta még meg új otthonát -, és a rágó is maradt a "helyén".

Íródott, anno. 2011.06.16.: "Én még egy békát is képes vagyok megcsókolni, csak valaki vegye le rólam az átkot, amit tegnap tettek rám. Aki ismer, az ez alapján elhiheti, hogy nagy a baj, mert én még a döglött varangyot is kikerülöm az utcán legalább két méterre.

 Kezdődött azzal, hogy elromlott az egy éves netbookom. Valami panel repedt el benne, és ráadásként a billentyűzet is megadta magát. Informatikai analfabéta vagyok, így ne várjatok bővebb szakmai előadást a meghibásodásról. A lényeg. mikor máskor válik használhatatlanná, mint a finisben?!?! Máté, a férjem, megragasztotta szig.szalaggal  - most aztán gyönyörűűűűű - és szerzett hozzá egy külső billentyűzetet, hogy a bemutatóig tudjak legalább dolgozni, azután megy a szervizbe. Most lent kuporgok a földön, mert az aprócska dolgozóasztalomon a külső billentyűzettel együtt már nem fér el a szigszalaggal „dizájnolt„ gépem, ami mellesleg kisebb, mint a klaviatúra. Le akartam fotózni, hogy feltegyem a blogra, milyen mókás körülmények között dolgozom, erre kiderült, hogy a fényképezőgépem is bemondta az unalmast. És ez még mind semmi….

Tegnap könnyek között elbúcsúztattuk az egyik barátnőmet, aki az ország másik végébe költözik. (Egyik szemem sír, másik nevet) Férjestől, feleségestől, gyerekestől ment a lángos sütés, és csak itthon vettem észre, hogy a tunikám egy rágógumival ragad a nadrágomhoz. Fúúúúúújjjjjj! Mégsem azért maradt ez emlékezetes számomra, mert nagyon undorító, ahogy nyúlik a rágó, hanem azért, mert esély sincs rá, hogy maradéktalanul eltávolítsam a kedvenc ruhadarabjaimról. Ha valaki erre az ÁTOK rágógumira ismeri a varázsszert, üzenjen!!!!"

A rágókiszedésre továbbra is várom a tippeket! A szervíz pedig azóta csak annyit üzent, hogy ha a fekete netbookhoz megfelel nekem a fehér billentyűzet, akkor azonnal végezni tudnak a javítással. Hát,....nem felel meg. Elég "ipari" lenne. Az jutott eszembe, hogy mindig borsózik a hátam amikor meglátok mondjuk egy szürke autót piros jobb első ajtóval, mert a karambol után nem volt azonos színű a bontóban, és az újraszínezésre pedig már nem volt pénz. Szóval az ÁTKOT még nem törte meg semmi, és a béka sem jelentkezett. Így várok, és beletörődök, hogy csak akkor jutok géphez, amikor az én drága férjem - aki most "másodállásban" A Csodák Városának "marketingese" - hazahozza a munkából az Övét. Akkor gyorsan átfutom a levelezést, közben vacsorát készítek, gyereket fürdetek, valamint  altatok és a nap végére annyira fáradt vagyok, hogy nincs kedvem, energiám és agyam leülni blogot írni. Pedig nagyon sok az élmény. Az egyik legkellemesebb, hogy egy újhelyi (párbeszédben: Újhely) ismerősöm ajánlotta a könyvet egy miskolci (párbeszédben Miskolc) barátjának, aki megrendelte tőlem. Nem sokkal később így beszélgettek rőla az egyik közösségi portálon. A társalgásba utólag én is beszálltam. Név nélkül idézném is ezt, remélem ezzel nem bántom meg őket.

Miskolc: Minden este olvassuk a gyerekekkel, imádják! Csodálatos a történet, nagyon igényesen összerakott könyv, SZUPEEEER :-)

Újhely: Úgy lesz teljes, ha eljöttök, és végigjárjátok a helyszíneket. Kezdve az Ungvári-pincékkel! :-)

Miskolc: már 2-3 napja ígérgetem a kölköknek :) Az Ungvári pincébe lehet, hogy nem mernek majd lejönni, mert ott Gorgok vannak :)

Újhely: Van ott más is! "Varázsital" :-) 2.00-kor indulunk Erdélybe, de ha hazajöttünk, barchobázhatsz, hogy mi is a varázsital, a pincében! Szerintem menni fog! :-)

Miskolc: olvastam, nem fogsz ki rajtam: Szepsy Laczkó Máté féle aszu!

ÉN: ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ! Mekkora öröm ez a "párbeszéd" nekem. Ha mindenki ilyeneket írogat a "hátam mögött", hát nagyon boldog leszek Amandával, az illusztrátorral együtt!!!!

Miskolc: Kedves Ágnes, csak gratulálni tudok! A gyerkőcök el vannak ámulva, kisebb-nagyobb tátott szájjal hallgatja a történetet, de mindig nekem esnek, amikor azt, mondom, hogy "és holnap innen folytatjuk." :)

Megállítanak sokan az utcán is. De nagyot nevettem, és nagyon jól esett, mikor Marika óvó néni elmondta, hogy Károlyfalván minden nap mesélnek rövid részleteket sátoraljaújhely meséjéből a gyerekeknek, és a délutáni játék alkalmával egy kis csoport A Csodák Városának történetét játszotta szituációs játékként. Felosztották egymás között a szerepeket. Volt Perilla, Boldizsár, Péter, Viola, és valaki még Nómia szerepét is bevállalta - pedig a gonosz sosem népszerű a szereposztásnál. (Emlékszem, mi általános iskolában sokszor játszottunk "dallaszosat", de senki sem akart Jockey és Samanta lenni :-) .)