Az Olvasótól

Köszönöm szépen mindenkinek, aki visszajelzett a mesével kapcsolatban! Nagyon boldoggá tesz valamennyi!
A minap Jászter Bettitől kaptam egy levelet. Megkértem, hogy hadd tehessem közzé itt a blogon. Egyszer Debrecenben Szabó Magdával készítettem interjút. Életem egyik legszebb, legemlékezetesebb élménye volt. Magával ragadó egyéniség - ezt gondolom az irodalomkedvelőknek nem kell bizonygatnom - és nagyon őszinte ember volt. Amikor a beszélgetésnek vége lett és az operatőrrel készülődtünk vissza a stúdióba, Magda néni megfogta a kezemet és azt mondta: "Sose add fel lánykám, ez a szakma neked való." Még ma is könnybe lábad a szemem, ha visszaemlékszem erre. Ezt a kedves gesztust juttatta eszembe Betti levele, és ezért nagyon hálás vagyok.


Kedves Ági!

Amíg Sebivel a kórházban voltunk, a te mesédet olvastam neki. Tulajdonképpen ő volt a mérőműszer, amelynek a mutatói a végén kiugrottak a helyükről.
Még ő kezdte itthon az olvasást és a csodarabbis résznél tartott. A kórházban én folytattam-tudod hogy van, anyával mindig jobb a mese, mert utánozza a szereplők hangját. Nem engedte abbahagyni, csak annyira, amíg ittam néhány korty vizet, hogy a kiszáradt torkomat megenyhítsem. A végén, már térdepelt az ágyban, úgy drukkolt. Itta a szavakat, amelyek elhagyták a számat. Nekem is ugyanilyen élmény volt, talán még jobb, mint amikor otthon, magamban olvastam. A végén mindkettőnkön jóleső borzongás futott végig.
Köszönjük neked ezt az élményt!
Biztosan százan is elmondták már, hogy mennyire érdekes és szép a meséd, de szerintem több annál.
Nagyon jól esik a szöveg sodrása, nem erőltetett, nem modoros. A mondatok egyszerűek és mentesek minden felesleges cafrangtól. A férjem külön értékelte a kis megoldó kulcsokat, azt mondta, hogy olyan, mint a Nemzet Aranya című film feladványai.  Valóban kalandos, egy percre sem engedi a figyelmet lankadni, de nem érzem közben a kényszert, hogy figyelnem kell, hanem egyre gyorsabban olvasom, hogy végre eljussak a megoldásig.
 A legjobban mégis az tetszik benne, hogy a mi szép legendáinkat vagy valós történelmi és irodalmi eseményeinket nem erővel gyúrod a cselekménybe, hanem úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Mintha a mese kedvéért történne minden. És ez az, amit kevesen tudnak azok közül, akik meseírásra adják a fejüket. A te könyveden érezni, hogy szeretetből született és nem azért, hogy lásd a nevedet a borítón.
Az én "szakértőimet" már megnyerted. Szerintem, mostantól más városok polgármesterei is jelenkezni fognak: írnád meg az ő meséjüket is.
Egyszer Jókai Annával, kedvenc írómmal készítettem interjút, és ő azt mondta, hogy akkor mondhatja el egy író magáról, hogy jó könyvet írt, ha az olvasó azt mondja a végén.
- Jaj, de szép gondolatok! Pontosan így érzem én is, csak én nem tudom ilyen szépen megfogalmazni!
Én is ezt gondolom a mesédről.
Emlékszel? Azt kérdeztem, hogy lesz-e folytatás?
Erre pedig egy másik író adja meg a választ.
" Ha igazán író az író és Isten gondolata feszíti belülről: a gondolat könyvvé lesz előbb-utóbb." / Wass Albert/
Puszi: a népes Hornyák család, akik mind elolvasták a mesét és hisznek a csodákban.